Tízedszer jártak a daganatos beteg gyermekek a Pelikán-Ház Erdei Iskolában


Idén már hagyományosan tizedik alkalommal a Pelikán-Ház Erdei Iskola térítésmentesen biztosított szállást és szakmai programokat a még kezelés alatt álló daganatos gyermekeknek és gyógyulófélben lévő társaik számára. Ferencz Klára, az erdei iskola munkatársa, motorja, civil szervező pedig áldozatos munkájával mindent megtett annak érdekében, hogy mások is felismerjék a program fontosságát. Persze a seregélyesieket egy percig sem kellett győzködni, ahogy korábban, úgy idén is helyt álltak.
- A SOTE Játszóház Alapítvány, a Tündérke Alapítvány, a seregélyesi civil közösség és többek között dr. Sára -Gombás Kinga körmendi közjegyző helyettesnek köszönhető, hogy a gyerekek eljuthattak Seregélyesre – mondta dr. Garami Miklós, a SE II.sz. Gyermekkórház önkológiai osztályának főorvosa és egyben a SOTE Játszóház Alapítvány vezetője. Elmondta, az erdei iskola programja több pontban is kapcsolódik a beteg gyermekek rehabilitációs programjához, amit a közösségek felajánlásának eredményeként kirándulásokkal, sportfoglalkozásokkal egészíthettek ki az idén. – Az erdei iskolába másodjára, harmadjára, vagy már negyedszer is visszatérő gyermekek egész héten arról áradoztak, hogy ilyen klassz még egyetlen erdei iskolás program sem volt.

A legnagyszerűbb az erdei iskola programjában az, hogy a daganatos gyermekeknek lehetőséget teremt arra, hogy sikeresen és legfőképp aktívan vegyenek részt az eseményekben épp úgy, mint hétköznapokon egészséges társaik. Itt nem közösítik ki őket, nem bátortalanodnak el azért, mert gyengébbek, sőt! Itt mindenki lehet sztár – emelte ki dr. Garami Miklós.


http://feol.hu/hirek/itt-mindenki-lehet-sztar-daganatos-gyermekek-a-pelikan-haz-erdei-iskolaban-1553171