Csillagház Általános Iskola
„Mosoly-tábor” 2013

    A budapesti Csillagház Általános Iskolában halmozottan fogyatékos mozgáskorlátozott gyermekek oktatása, nevelése folyik. A halmozottan fogyatékos gyermekeknél különféle társult formában van jelen az értelmi képességek, a mozgásfunkciók, a verbális kommunikáció, a látás, a hallás, valamint más megismerési funkciók, esetenként a viselkedés zavara. A halmozottan fogyatékos gyermeknél az agykárosodások miatt az elemi tanulási-, megismerési folyamatok egyaránt akadályozottak, így az önmagukról, környezetükről, alapvető szocializációs helyzetekről szerzett információik is hiányosak. A Csillagház Általános Iskola (és jogelőd intézményei) létrejötte óta az egyetlen olyan intézmény az országban, amely a halmozottan fogyatékos mozgáskorlátozott gyermekek számára iskolai ellátást biztosít.
    Hagyománynak tekinthető, hogy iskolánk tanulói számára minden évben nyári tábort szervezünk. Idén egy új és az eddiginél sokkal megfelelőbb helyszínt találtunk , a seregélyesi Pelikán-Ház erdei iskolát. Miután felvettük a kapcsolatot, hamarosan kaptunk  egy örömteli hírt, a Pelikán-ház Erdei Iskolától, hogy térítésmentesen látnak minket vendégül és a velük együtt közreműködő szakemberek is ugyanígy vélekednek. Az intézmény vezetője, Ferencz Klára mindenben maximálisan a segítségünkre volt. Az erdei iskolázásunkat megelőzően személyesen is felkerestük egymást, mindenkit a saját környezetében, hogy felkészüljünk egymás fogadására, érkezésére.
  A szállásunk teljes mértékben akadálymentes és a gyermekek minden speciális igényét kielégítő volt.
    A tábor során színesebbnél-színesebb programokban volt részünk. A tábor legfontosabb célkitűzése, hogy a gyermekek számára biztosítson minden olyan lehetőséget, amely hozzájárul életük színesebbé varázsolásához. A tanulóink világról szerzett tapasztalata akadályozottságuk révén nagyon korlátozott. Az erdei iskola lehetőséget biztosított a gyermekeinknek környezetünk minél alaposabb megismeréséhez, testközeli élmények átéléséhez.
    Megérkezésünk napján a közeli Madárdal-tanösvény felfedezésére indultunk, majd este zenés tábornyitó bulit tartottunk közös énekléssel. Másnap reggel indultunk a közeli tehenészetbe, ahol a gyerekek testközelből láthattak egészen kicsi bocikat és a mamájukat, papájukat. Délután a Seregélyesi Általános Iskola dolgozói láttak vendégül minket. Éppen akkor táborozott ott egy csapat amerikai kis diák, a helyi tanulókkal együtt, akik nagy lelkesedéssel vettek részt velünk a közös mozgásos játékokban. Kipróbálták a mi mozgássérült sportunkat, a bocciát, majd a lelkes kis segítőkkel együtt akadálypályán közlekedtünk a gyerekekkel. Este alkonyati hajókázás volt a program a Velencei-tavon. A harmadik napon Székesfehérváron kirándultunk – megsimogattuk Kati néni-szobor orrát, megcsodáltuk a virágórát, az országalmát és a földre esett harangot. A nagy meleg ellenére sem csökkent a lelkesedésünk. Az ebédünket a Hatpöttyös étteremben fogyasztottuk el nagyon kedves és tökéletes kiszolgálás mellett. Délután fagyiztunk és hazafelé megnéztük a gyönyörű kilátást a Bence-hegyről, majd siettünk haza, mert a Seregélyesi Általános Iskola néptáncosai egy fantasztikus előadással vártak bennünket a táborhelyünkön. Este mesét néztünk, majd fáradtan ágyba zuhantunk. Másnap reggel zenés ébresztésben volt részünk, majd lovaskocsikáztunk egy jót. Ilyen élményben még egyik gyerekünknek sem volt része, nagyokat énekeltünk és nevetgéltünk az út során. Délután kutyaterápiás foglalkozáson vettek részt a gyerekek az iskolai kutyaterapeuta jóvoltából. A játék után jól esett a fagyi és a vacsi, majd levezetésképpen egy közös kis esti kutyasétáltatás a festői szépségű Madárdal tanösvényen. Megcsodáltuk a naplementét, majd fáradtan ágyba bújtunk. Az ötödik napon strandoltunk. Sok gyerek még soha sem fürdött a Velencei-tóban, úgyhogy szintén nagy élményekkel gazdagodtunk. Az ügyesebb gyerekek kipróbálhatták a kenuzást, majd délután ellátogattunk a Madárvárta madárleshez. Este nagy buliba indultunk az Agárdi Popstrandra, ahol Keresztes Ildikó és a Bikini együttes fergeteges koncertjén vettünk részt. Másnap sokat pihentünk, kézműveskedtünk. Este táborzáró bulit tartottunk tábortűzzel és sok szomorú arcocskával, hiszen másnap délelőtt indultunk is vissza Budapestre.
    Nagyon jól éreztük magunkat és hatalmas élményekkel lettünk gazdagabbak az egy hét erdei iskola alatt. Mindenhol nagyon kedves emberekkel találkoztunk, akik nélkül nem jöhetett volna létre ennyi szuper program. Ezúton is szeretnénk nagyon szépen megköszönni minden közreműködő segítségét.
    A gyerekek, a szülők és a kollégák visszajelzése nagyon pozitív volt, egyhangú vélemény szerint: „ilyen szuper táborban még nem voltunk”.
Bízunk benne, hogy jövőre is találkozunk!  Molnár Krisztina (Csillagház)




http://feol.hu/hirek/szinesebb-mosolyra-fakaszto-napok-az-erdei-iskolaban-1553178